Hírek

16 feb
Science Cafe: migrén vagy fejfájás?
Folytatódik a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata a Science Cafe az intézmény Tudományos Igazgatóságának szervezésében. A félév indításaként A koponyalékeléstől a biológiai terápiákig - avagy új lehetőségek a migrén kezelésében címmel Héja Máté, a Klinikai Központ Neurológiai Klinika szakorvosa tart előadást.
12 feb
Vállalati összefogás a sürgősségi orvostan fejlesztéséért
A Hajdúhús 2000 Kft. három millió forinttal támogatja a Sürgősségi Orvostanért a Debreceni Egyetemen Alapítványt. A felajánlott összeget a sürgősségi orvostannal kapcsolatos oktatási és kutatási tevékenység, valamint a betegellátás fejlesztésére fordítják.
11 feb
DEDM: sikeres 2025-öt zárt az egyetemi sportközösség
Májusban lesz négy éve, hogy a DEAC szabadidősport szakosztálya útjára indította a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramot (DEDM). A közösségépítő, mozgásra ösztönző játékos versengésben minden hónapban elismerik a legtöbbet mozgó egyetemi szervezeti egységeket, az év zárásaként pedig összesített győzteseket is hirdetnek.
11 feb
Hallják meg az égiek - Reményt adó lila lufik szálltak az ég felé
Több mint 500 lila lufi emelkedett a magasba szerdán a Debreceni Egyetemen. A bölcsődések és az óvodások, valamint a Gyermekhematológiai-onkológiai Osztályon kezelt gyerekek a környezetbarát léggömbökhöz erősített kedves üzenetekkel szeretnének reményt adni beteg társaiknak. A Hallják meg az égiek jókívánságainkat elnevezésű programot a Leukémiás Gyermekért Alapítvány szervezte a betegek világnapja alkalmából.
11 feb
Lelkierőt növelő segítség érkezett a debreceni onkológiára
Egyedi, személyre szabott parókákat készített a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Onkológiai Klinikáján kezelt betegek részére a Hairlocks Hajadományozó Alapítvány. A felajánlásokat a DVSC játékosával közösen adta át kedden a szervezet kuratóriumi elnöke.
10 feb
A jövő orvosai Debrecenben
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara olyan orvosokat képez, akik magas szintű szakmai tudással, empátiával és etikus szemlélettel rendelkeznek, és készek az egész életen át tartó tanulásra. Az intézmény kiváló oktatókkal, modern infrastruktúrával, kiemelkedő klinikai gyakorlóhelyekkel és nemzetközi lehetőségekkel várja a jelentkezőket. A felvételizők az osztatlan általános orvos szak mellett a kar egy alap- és négy mesterszakára adhatják be jelentkezésü
06 feb
Együtt a tüdőrák ellen
A rák világnapja alkalmából szervezett figyelemfelhívó szakmai szimpóziumot a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Tüdőgyógyászati Tanszéke és az Összefogás a hörgőrák megelőzésért Alapítvány. A rendezvényen az intézmény tüdőrák megelőzésében jártas szakemberei tartottak előadásokat a betegség kialakulásáról, felismeréséről, kockázati tényezőiről, kezeléséről.
05 feb
Svájci segítség a beteg gyermekeknek
Három kiságyat és műszertartó állványokat vásárolt Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekhematológiai-onkológiai Osztály részére a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány abból a 2 millió forint értékű adományból, melyet a Debrecenben működő Sensirion ajánlott fel. Az eszközöket szerdán adták át az osztályon.
05 feb
Az egészséges életmód szemléletét hirdeti a Debreceni Egyetem az UB-n
Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és a XX. NN Ultrabalatont szervező gazdasági társaság. A DE idén a váltópont mellett szakmai támogatást is nyújt a Projekt 418 résztvevőinek. A tókerülő versenyt április 23-a és 26-a között rendezik, és idén is csaknem harmincezren vágnak neki.
05 feb
GTIDEA: értékteremtés versenyhelyzetben
A stratégiai célokról, ágazati célkitűzésekről, feladatokról és jövőbeni tervekről volt szó az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának az Általános Orvostudományi Karon és a Klinikai Központban tett látogatásán. Kossa György kuratóriumi elnök szerint: az egyetem feladata az értékteremtés, amelynek természetes következménye a gazdasági és társadalmi haszon.