Hírek

16 júl
Kuratóriumi látogatás a Tüdőgyógyászati Klinikán
Folytatta klinikai látogatásait a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma. A testület a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Tüdőgyógyászati Klinikáján tájékozódott az intézmény eredményeiről, szakmai tevékenységéről.
15 júl
Debreceni ezüstérem az EUG-n!
Tímár Boglárka a Debreceni Egyetem első medálját szerezte az Európai Egyetemi Játékokon szombaton, a kick-boxolók 65 kg feletti súlycsoportjában. Hibátlan teljesítménnyel jutott tovább a legjobb nyolc közé a férfi labdarúgócsapat is, amely hétfő kora este már a kieséses szakaszban folytatja.
13 júl
Hivatalosan is megnyitották az Európai Egyetemi Játékokat
Sportolói és játékvezetői eskütétellel, valamint az Európai Egyetem Sportszövetség (EUSA) zászlójának felvonásával hivatalosan is elkezdődött az Európai Egyetemi Játékok. A nagyszabású miskolci nyitóünnepségre Debrecenből mintegy ezer résztvevő utazott rendőri felvezetéssel.
12 júl
A versenyek versenyére készülnek a DE sportolói is
Letette az olimpiai esküt a július 24-én kezdődő párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat Budapesten, a Művészetek Palotájában. A honi indulók között többen is ott vannak a Debreceni Egyetem hallgatói közül.
11 júl
Campus Sportfesztivál – minden hely elkelt
Idő előtt le kellett zárni a regisztrációt, annyian jelentkeztek a XVII. Campus Sportfesztiválra. A Debreceni Egyetem az országban egyedülálló módon, az egyik legnagyobb hazai könnyűzenei fesztivál kísérőprogramjaként rendezi meg a felsőoktatási intézmények hallgatói számára a sportos versengést július 23-án és 24-én, idén a Böszörményi úti campuson.
11 júl
Elkezdődött Debrecenben a várva várt EUG
A női és férfi futsal csoportkörök küzdelmeivel rajtolt el az Európai Egyetemi Játékok (EUG) szerdán Debrecenben. Napok óta folyamatosan érkeznek a csapatok és a hivatalos delegáltak, hogy egyetemeiket képviselve 17 sportágban mérjék össze tudásukat Debrecenben és Miskolcon.
10 júl
Biztonságosabb gerincsebészeti műtétek a Debreceni Egyetemen
Új, teljes csavarstimulálással kiegészített neuromonitorozási rendszert vezettek be a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Idegsebészeti Klinikán. Az eljárás alkalmazásával a sebész már a gerincsebészeti műtét közben visszajelzést kap a behelyezett csavarok pozíciójáról, amelyet szükség szerint azonnal korrigálhat. Az új módszerrel az eddiginél is biztonságosabban végezhetők el a gerincdeformitások kezelésére alkalmazott beavatkozások.
09 júl
Deja vu: portrék, történetek az egyetemről
Megjelent a Debreceni Egyetem (DE) alumni lapja, a Deja vu magazin legújabb, nyári száma. Most kissé nagyobb hangsúlyt kaptak a sokszínűséget bemutató írások, a művészettel kapcsolatos portrék, valamint a sport, hiszen a DEAC színeiben lesz egyetemi versenyzője a párizsi olimpiának, ám előtte hamarosan megkezdődnek az Európai Egyetemi Játékok megmérettetései.
08 júl
Megjelent a szemeszter utolsó Egyetemi Élete
Néhány nap múlva kezdődik Debrecenben és Miskolcon a világ egyik legnagyobb egyetemi multisporteseménye. Kik lépnek fel a hamarosan kezdődő Campus Fesztiválon, hol jártak a hallgatók legutóbb a Környezetvédelmi Bizottság szervezésében és milyen érdekes épületei vannak a debreceni zsidóságnak – egyebek mellett ezekről is lehet olvasni a Debreceni Egyetem lapjának legújabb számában.
05 júl
A Debreceni Egyetemért küzdenek szerdától
Ünnepélyes csapatértekezleten, fogadalomtétellel búcsúztatta el a Debreceni Egyetem azt a 120 sportolóját és kísérőiket, akik az intézmény színeit képviselik a jövő szerdán rajtoló Európai Egyetemi Játékokon. Hazánk a valaha volt legnagyobb multisport eseményére készül, amelyre már csak pár napot kell várni.