Hírek

05 nov
A sikeres jövő megalapozóira emlékeztek
Ebben az évben is megtartotta hagyományos, koszorúzással egybekötött megemlékezését a DE Sporttudományi Koordinációs Intézete (DESKI). A Debreceni Egyetem egykori testnevelői előtt tisztelegve kedden gyűltek össze a sportszakos hallgatók és az intézet dolgozói, hogy egy pillanatra megállva emlékezzenek azokra, akik nélkül ma nem tarthatna ott az egyetemi sport, ahol tart.
31 okt
A fenntarthatóság extrém nagykövete a Debreceni Egyetemen
Zichó Viktor extrém sportoló, energetikai mérnök, fenntarthatósági szakértő tartott motivációs előadást a Debreceni Egyetemen a Sporttudományi Koordinációs Intézet szervezésében. A nem mindennapi vállalásairól is ismert sportoló arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy a társadalmi konvenciókon túllépve mi mindenre lehet képes az ember, illetve hogy jóval kevesebb erőforrással is lehet boldogan, környezettudatosan élni.
31 okt
Ismerd meg a laboratóriumok munkáját!
Betekinthetnek a laboratóriumi dolgozók tevékenységébe, egy szimulációs kar segítségével gyakorolhatják a vérvétel technikáját, illetve vércsoport-meghatározásban is részt vehetnek azok az érdeklődők, akik ellátogatnak a Debreceni Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézetének nyílt napjára november 5-én. A keddi programot az Európai Laboratóriumi Dolgozók napja alkalmából szervezik.
29 okt
Nemzetközi tapasztalatcsere a Bőrgyógyászati Klinikán
Szlovákiai orvosok és szakdolgozók látogattak el a napokban a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bőrgyógyászati Klinikájának Égési Osztályára. A magyar és a szlovák szakemberek bemutatták az általuk alkalmazott legújabb technológiákat, műtéti technikákat, illetve megosztották a napi betegellátással kapcsolatos tapasztalataikat.
25 okt
Rangos szakmai elismerést kapott a Debreceni Egyetem patológusa
Romhányi György Emlékérmet vehetett át Kovács Ilona, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ patológusa. A díjjal a Magyar Patológusok Társasága a klinikai főorvos kimagasló szakmai- és oktatói tevékenységét ismerte el.
24 okt
Díjjal ismerte el munkájukat a város
A Debreceni Egyetem több kiváló oktatója és munkatársa részesült elismerésben október 23-án. A nemzeti ünnepen Debrecen önkormányzata a hagyományok szerint maradandó értéket teremtő, kiemelkedő tevékenység, illetve életmű elismeréseként adományoz díjakat.
22 okt
Újabb látogatási tilalom a Klinikai Központban
Október 23-tól teljeskörű látogatási tilalom lép életbe a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus Belgyógyászati Klinika "D" épület ápolási osztály „A” és „B” részlegén. A rendelkezés visszavonásig érvényes.
22 okt
Szélesre tárt kapukkal vár a Gyógyszerésztudományi Kar
Nyílt napot tart új épületében a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara október 25-én, pénteken. A rendezvényre olyan érdeklődőket várnak, akik életre szóló professzionális segítő hivatást választanának, a gyógyszerek speciális szakértőjévé válnának, illetve az egészségügyi ellátórendszer csapattagjaként szeretnének dolgozni. A kar olyan diplomát kínál a végzetteknek, ami biztos megélhetést ad.
22 okt
Modern eszköz segíti a melanoma korai felismerését
A korai stádiumú melanomák felismerését a magas rizikójú betegeken segíti egy új eszköz a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bőrgyógyászati Klinikán. A készülékkel a teljes bőrfelület anyajegyeiről precíz pozicionálással készült képek lehetővé teszik a változások követését. Az automatizált, feltérképezésre, elemzésre és rögzítésre alkalmas eszközt az egyetem saját forrásból szerezte be.
21 okt
Futónap: a sport a jövő, a hosszú élet titka
Csaknem hétszázan sportoltak az egészségükért az I. Globus-Mozaik Med Futónapon vasárnap, a Vekeri-tónál. Az eseményt az emlőrák elleni küzdelem jegyében, jótékonysági céllal rendezték meg. Prevenciós Napra is várták az érdeklődőket, melyen az előadók azt hangsúlyozták: betegség esetén elsősorban szakemberektől és ne a közösségi médiából tájékozódjunk. A programokat a Debreceni Egyetem is támogatta.