Hírek

03 júl
Kinevezték a Klinikai Genetikai Központ vezetőjét
A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában július elsejével létrejött a Klinikai Genetikai Központ. Az új szervezeti egység vezetőjévé Balogh István egyetemi tanárt nevezték ki. Balogh István megbízását Szabó Zoltán professzortól, a Klinikai Központ elnökétől vette át szerdán az Elnöki Hivatalban.
01 júl
Első lépések a kutatói pálya felé
Tüdőgyógyászati, kardiológiai, gyógyszerésztudományi és biofizikai kutatásokba is bekapcsolódhatnak a Debreceni Egyetemen a Sántha Kálmán Szakkollégium idei, immár 16. alkalommal megrendezett Nyári Tudományos Táborának diákjai. A kéthetes tehetséggondozó programon ebben az évben 27, élettudományok iránt érdeklődő középiskolás veszt részt.
30 jún
Semmelweis-nap alkalmából kiváló dolgozóit díjazta a Klinikai Központ
Kiemelkedő hozzáértéssel és szorgalommal végzett munkájáért a Debreceni Egyetem Klinikai Központ harminc dolgozója vehetett át Elnöki Elismerő Oklevelet és Jutalomdíjat Szabó Zoltán professzortól, a Klinikai Központ elnökétől az intézmény Semmelweis-napi ünnepségén. Az Elnöki Hivatal dísztermében rendezett hétfői eseményen adták át A Klinikai Központ Betegellátásáért Emlékérmet és a Klinikai Központ Kiváló Orvos Kitüntetés és Jutalomdíjat is.
30 jún
Labdarúgó torna a nemzeti összetartozás jegyében
Kárpátalja csapata vihette haza Debrecenből az V. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna vándorserlegét. Csángóföld, Délvidék, Erdély, Felvidék és Kárpátalja magyarságának vezetői, tisztségviselői, valamint a Magyar Országgyűlés válogatottja – Kövér László házelnök vezetésével – csütörtöktől szombatig a Debreceni Egyetem pályáin mérette meg magát.
30 jún
110 éve a családok szolgálatában
Idén ünnepli fennállásának 110. évfordulóját a hazai védőnői szolgálat, amelyet 2015-ben a Hungarikumok közé is beválasztottak. A jubileum alkalmából köszöntötték a Hajdú-Bihar vármegyei védőnőket a Debreceni Egyetemen rendezett pénteki ünnepségen.
27 jún
Kedden zárva lesznek a szakrendelők
Semmelweis-nap az egészségügyben dolgozók számára munkaszüneti nap, így július 1-jén, kedden szünetelnek a szakrendelések a Debreceni Egyetem Klinikai Központ mindhárom campusán, a Nagyerdei Campuson, a Kenézy Gyula Campuson, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Campuson, illetve a Bethlen utcai Járóbeteg Szakellátási Központban. A sürgősségi ellátás azonban folyamatos lesz.
26 jún
Mozgásfejlesztés a legmodernebb eszközökkel
Mozgásfejlesztő parkot adtak át a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Ibolya utcai rehabilitációs központjában szerdán. A szakemberek a park eszközeinek segítségével komplex izomfejlesztést végezhetnek játékos formában. A speciális eszközök beszerzését a Csodalámpa Alapítvány és egy debreceni cég, a BeStrong támogatta.
25 jún
Játékok a gyógyuláshoz
Játszóvárral, hintával, kosárlabdapalánkkal, lengőtenisszel felszerelt játszóteret alakítottak ki a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályának udvarán. A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma által nyújtott támogatásból létrehozott játszóteret szerdán adták át ünnepélyesen.
19 jún
Tisztelgés a villámléptű hátvéd emléke előtt
Buzánszky Jenő a magyar labdarúgás meghatározó alakja, aki a Debreceni Egyetem történetében is mély nyomott hagyott. Születésének századik, halálának tizedik évfordulójára emlékezve hirdetett az intézmény Buzánszky 100 emlékévet még februárban. A centenáriumi programsorozat részeként szerdán konferenciát tartottak a legendás hátvéd tiszteletére.
16 jún
Sikeres nyílt nap a SET Központban
Több mint háromszázan vettek részt a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központjának (SET Center) nyílt napján. A szombati esemény célja az volt, hogy bemutassák, milyen korszerű, tudományos alapú módszerek és szolgáltatások állnak rendelkezésre azok számára, akik életmódot kívánnak váltani, hobbisportolóként fejlődésre törekednek, vagy „csak” tudatosabban szeretnének tenni egészségükért.